Baranyay László

1946-ban születtem Kiskundorozsmán. Kilencéves koromban kezdtem zenei tanulmányaimat Szegeden és ugyanitt végeztem középfokon a Szegedi Zenegimnáziumban. Ezekben az években számos fesztiválon és versenyen nyertem különböző díjakat és itt adtam életem első zenekari koncertjét.


1964-ben nyertem felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol Ungár Imre tanítványa lettem.


Diplomám megszerzése után három éves posztgraduális képzésen vettem részt a moszkvai Csajkovszkij-Konzervatóriumban Sztanyiszlav Neuhaus professzor osztályában. További tanulmányokat folytattam neves művészeknél mesterkurzusokon vagy személyes kapcsolatok révén. (Anda Géza, Sebők György, Fischer Annie, Mihály András)


Több nemzetközi versenyen nyertem díjakat. (1967 bukaresti Enescu-verseny: a zsűri különdíja, 1969 zwickaui Schumann-verseny IV. díj, 1971 budapesti Liszt-Bartók verseny III. díj)


Koncerttevékenységem során beutaztam Európa legtöbb országát, jártam Amerikában és Ázsiában. Repertoáromon szerepel a szóló- és kamarairodalom jelentős része Bachtól napjainkig.


Szívesen játszom kortárs műveket, jó néhány bemutató alkalmából több szerző ajánlotta nekem művét. (Többek között Dubrovay László. Durkó Zsolt, Bozay Attila és Lendvay Kamilló, akinek zongoraversenyét a Zeneakadémia alapításának 125. évfordulóján tartott ünnepi koncerten mutattam be.)

  
Több lemez-, rádió- és TV-felvételt készítettem szólistaként és kamaramuzsikusként. Elsőként játszottam a világon CD-felvételre Dohnányi Ernő mindkét zongoraversenyét, majd két zongorára írott ciklusát, amely még szintén nem kapott ilyen nyilvánosságot.  1992-ben működésemet Liszt-díjjal jutalmazták.


Tanári tevékenységet 1973 óta folytatok a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. Ez a munka életemnek legalább olyan fontos része, mint a koncertezés. Az ötéves tagozat mellet komolyan foglalkoztat az Előkészítő Tagozat is, ahol már számos növendéket tanítottam és jelenleg is tanítok, melynek előnye, hogy a fiatalok korán bekapcsolódhatnak a koncertéletbe és nagyobb fejlődésre ösztönzik egymást.

 
Növendékeim közül többen nyertek díjakat hazai és nemzetközi versenyeken, 1992-ben a Zeneakadémia Mozart-versenyén az I. és II., 1993-ban Chopin versenyen I. és III. díjat. Bogányi Gergely az 1997-es Liszt-verseny győztese, Seki Yuko Rómában lett első helyezett. Több tanítványom a magyar és nemzetközi zenei életben tevékenykedik sikerrel.


1990 óta tartok rendszeresen mesterkurzust Tapolcán, ehhez csatlakozott 1998-ban a zebegényi kurzus, amelyeken egészen fiataloktól a kész művészekig minden korosztály képviseltette már magát Magyarországról és külföldről egyaránt.

 
Mesterkurzusokat tartottam Európa számos országában (Franciaország, Finnország, Svájc, Lengyelország, Olaszország, Horvátország, Görögország,Szlovénia) és Japánban.


2002 óta a ljubjanai Zeneakadémia felkérésére ott is tanári tevékenységet folytatok.
Jelenleg a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hab. DLA professzora vagyok és a heti 4 nap tanítás mellett igyekszem megfelelni a koncertélet követelményeinek is. Repertoáromon szerepel a szóló- és kamarairodalom jelentős része Bachtól napjainkig. Ötven zongoraversenyt játszottam el nyilvános hangversenyen klasszikus és modern szerzőktől.

Tanári tevékenységem fókuszába a hagyományok ápolása mellett – Thomán Istvánon és Ungár Imrén keresztül bizonyos fokig Liszt unokájának tekinthetem magam – többek közt Dohnányi munkásságának méltóbb elismertetését szeretném állítani. Úgy érzem, a mai napig nem kapta meg az őt megillető szerepet a magyar zenei életben.

 
Szeretném gyakoribbá tenni kortárs zeneszerzők műsorra tűzését, hiszen magam is szívesen játszom mind a mai napig kortárs zenét.


Túlságosan elszigeteltnek tartom az egyes szakok és tagozatok működését. Ez alatt gondolok egyrészt a kamarazene sokkal fontosabbá tételére, melyet magam is szívesen játszom és oktatok, másrészt az elmélet és a gyakorlat szorosabb összekapcsolására. Világszerte tendencia az oktatás egységesítése, melyet magam is követendő példának tartok. Nem szabad, hogy az elméleti oktatás holt betű maradjon, a mi szakmánkban törekedni kell az elmélet és a gyakorlat egymást kiegészítő voltára. Megfelelő elméleti háttérrel egy jó előadó sokkal tudatosabban és biztosabban vállalkozhat különböző szerzők és stílusok előadására. Összhangzattan, formatan, artikuláció és a stílusjegyek alapos ismerete nélkül lehetetlen az igazi művészi előadás.

  

A kamarazene fegyelemre is szoktat, amit mi zongoristák időnként hajlamosak vagyunk elfelejteni, ha mindig egyedül játszunk. Megtanít figyelni, több szólamban hallani és alkalmazkodni. Megismertet a különböző hangszerek tulajdonságaival, ami nagy hasznot jelent, ha a zongorát nemcsak ütőhangszernek, hanem – mint Anton Rubinstein mondta – egész zenekarnak tekintjük.


Jelentős súlyt fektetek a növendékekkel való kapcsolatra. Tekintve, hogy ez egyéni foglalkozás, rendkívül fontos a személyes kontaktus. Nem lehet egy módszert mindenkire ráhúzni, mindenkihez megfelelő módszert kell találni. Ahogyan Varró Margit mondta: „…az a módszerem, hogy nincs módszerem.”


Hangsúlyozott figyelmet fordítok a zenei és technikai nevelés párhuzamosságára – zene nélkül feleslegesek az eszközök, de eszközök nélkül nem tudjuk megvalósítani elképzeléseinket.


Ennek érdekében – különösen fiatalabbak esetében – nem tartom elvetendőnek a skálázást, vagy Czerny - etűdök játszását, természetesen a megfelelő mértékben.

 
Ha lehetséges, igyekszem emberileg is szoros kapcsolatba kerülni tanítványaimmal, nem szeretek hivatalos hangon órát adni, tekintve, hogy a tanulmányok előrehaladtával a növendékeket egyre inkább kollégának szoktam tekinteni. A tekintély nem a távolságtartáson, hanem a tudáson kell, hogy alapuljon.


Fontosnak tartom Ungár Imre szép gondolatát: „…a tehetséget gondozni, nyesegetni kell, mint a fiatal fát, de vigyázzunk, hogy ideget soha ne vágjunk el.”

©2017 Baranyay László